András atya mindég a belzebubbal riogat, meg hogy elvisz egyszer az ördög. Szerintem meg egyszer a szomszéd asszonyt viszi el. Egyszer majdnem sikerült néki, de az igen hadakozhatott, osztán az ördög úgy lehetett véle, hogy ilyen némber mán neki sem kell. Látom hajnalban, hogy mint mindig ilyentájt, igyekszik ám az Ilona az árnyékszék felé. Aztán egyet kanyarodott, és bémászott a szénába. No, erre már jobban kinyitottam a szemem, mert vajon mi dolga lehetett néki ottan? Aztán mozgott ám a széna, meg sikongatások is hallatszottak abbúl. Na, gondoltam, ezt most megfogta az ördög maga, az meg nem hagyja magát. Aztán Ilonka győzedelmeskedhetett, mert kisvártatva igen elégedett képpel mászott ki onnét. Pedig András atya, a plébános, aszondotta, hogy csak a rendes ember tud ellenállni az ördögnek. No, Ilona osztán nem volt rendes. Most is, ahelyett, hogy felsikította volna a falut, hogy itt az ördög, most aztán elkaphatjuk a grabancát, visszaosont a házba, mint aki jól végezte a dolgát. Pedig osztán eldicsekedhetett volna vele, hogy milyen erős volt. Már majdnem visszaaludtam, mikor látom ám, hogy az atya is kászálódik ki a szénából. Na, gondolom, akkor mégsem az Ilon volt ilyen erős, hanem András segített néki, hogy ne kerüljön azonnal a pokolra. Hiába, ez a mi papunk mindég ott van, ha bajba kerül a tisztességes hívő ember. Meg is akartam másnap dicsérni, mikor a galambszart pucoltatta velem az ereszibül. Mondom néki, hogy milyen rendes, hogy megmenekítette Ilonkát az ördög patái közül. Kikerekedett a szeme, aztán két olyat sózott rám, hogy majd’ a csontom tört, és aszt mondta, ne legyek olyan bölcs, meg hogy ne üssem a tedves orrom mások dolgába, és hogy nem láttam semmit, és fogjam be a lepcses pofámat, mert engem fog elvinni az ördög, osztán a tüzes pokolban pucolhatom a galambszart majd. Pedig egyszer, mikor kérdeztem, hogy van-e galamb a pokolban, aszonta, hogy ott nincs, mert a galamb békés jószág, meg Isten kegyeltje, és a menyországban lakik csak. Na, úgy láccik, a ganyét meg leküldik a pokolba.
Édesanyám azt mondta, hogy hallgassak András atyára, mert ő nékem a jótevőm, és hogy mi lenne velünk, ha ő nem segítene rajtam. Én próbálok is néha alaposan meghálálni, de úgy látszik, az atyának bőven elég, ha tudást verhet belém, elég nagy pofonokkal. Aszondja ilyenkor néha, hogy annyi eszem van, a gyűszű aljábúl alig lehetett összekaparni. Egyszer gondoltam, megnézem, oszt kapargattam a gyűszű ajját, hátha ott maradt még egy kevés, de biza nem találtam abban semmit. Biztos annak idején alapos munkát végeztek. Egyszer kérzedtem, honnét van az övé, mert amenyi neki van, hátha maradt abbúl egy kevés még, oszt az jó lenne nekem is. Kikacagott az atya, hogy onnan ugyan már nem jut nékem. Akinek nem jár, annak nem jár. Meg hogy ilyen szerencsétleneknek, mint én vagyok, nem osztogattak eszet, szerencsére. No, szerintem csak az ördögnek van szerencséje, mert ha több eszem lenne, akkor biztos nem tenné bé a lábát az ördög többet a faluba. Én egyszer beztos megfognám, osztán olyan nyakasokat osztogatnék néki, mint nékem szokott András atya. Csak az öreg Jánost engedném elvinni néki a falu végirül, aki egencsak Istentelen ember, templomba se jár soha, és úgy tud káromkodni, hogy rendes emberek sok bor után is elpirulnak a kocsmában. Engem meg mindég megfenyeget, hogy egyszer kitekeri a nyakamat. Pedig kerülöm, mint a tüzes poklot, mégis mindég az útjába akadok. Mán egyszer elmesilem, milyen csúfságukat művelt az vélem. Oszt még mindég nem a pokol tüze emészti. Mondom is András atyának, hogy segíccsünk mán az ördögnek, hogy odataláljon a házához, de az atya csak annyit mondott, hogy ne ártsam én magam az ördög dógába, és hogy ne feledjem, a lelkemre kötötte egy nyaklevessel. No, biztos ami biztos, kerítettem egy döglött macskát, oszt éjjel a kapujára akasztottam, mert aszt mondják, az ördög keresi az ilyen rusnyaságot. Az iccaka egen setét lehetett, vagy a patás vót szabadnapos, mert nem talált oda, hiába reméltem egen erősen. Reggel olyan üvöltés rázta meg a falut, hogy belé kellett süketülni. Rohant oda mindenki, pedig mondtam, hogy lehet, az ördöggel küzd, de hagyjuk, az ördög biztos elbír véle egyedül is. Gábor bácsi aszonta, hogy ha meglátom Jánost, akkor fussak, amerre látok, mert az ördög veszített, most egy darabig biztos nem jön erre, engem viszont biztosan megnyúvaszt a vén zsivány. No, így tegyen jót az ember a faluval.
