Ez az Ilona furcsa egy asszonyság. Hogy mér a szomszédban kell ennek is laknia! Ki nem állhatja az ábrázatomat. Ahányszor meglát, mindég káromkodik, hogy még Pista bácsi, a mogorva harangozó is megirigyelhetné. Mútkor is, mikor reggel lestem, hátha megint elragadja az ördög a szénába, és most nem segít néki András atya, észrevett, oszt igen csúnya szavak kiséretiben megdobált hullott szilvával. Én sebtiben vissza is hajigáltam néki, mert csak az üvék, oszt ne mongyák, hogy kellett nekünk. A mi udvarunkban is van elég fa, terem rendesen. Oszt míg Édesanyám egész ősszel lekvárt főz, ezek pálinkát. Ilonka is néha úgy bérugik, hogy a részeg férjivel verekszik fél éjszaka. Egyszer gondoltam, besegítek az embernek, osztán rávetettem magam Ilonra hátúról, le is téptem a szoknyáját félig. No, olyan csúfságot se láttam még, de nem sokáig szenvedhettem a látványt, mert a kezei közé kapott, oszt elvert úgy, hogy két napig a padláson mertem aludni csak, nehogy éjcaka megfojtson. Gondoltam, nem hagyom ám én annyiba! A kotlókat egész nap hajkurásztam, hogy ne ülhessenek békiben a tojásaikon. Meg is zápult mind, Ilon meg szidta csúfúl a tyúkokat, miért nem döglenek a seggükön békiben. Átszóltam, kötözze oda üket spárgával, de káromkodva hozzám vágott egy fahasábot, alig kerültem ki előle. Vissza is dobtam néki, van nekünk is vágva, az meg pont beleesett a tojásokkal teli szakajtóba. Ha nem szedem elég gyorsan a lábam, biztos laposra ver a sütőlapáttal. Két napig vissza sem mertem menni a faluba, addig fent aludtam István bácsinál, a szénégetőnél a hegyen. Mikor meglátott, kérdezte, mit tettem már megint, de kellett vagy fél óra, mire kaptam én is annyi levegőt, hogy letagadjam. István bácsinak van a legjobb sorsa, mert nincs szomszédja, oszt András atya sem jár a nyakára, meg a felesége is áldott jó asszony, hogy csak néha gyün fel hozzá, oszt ha már fél egyedül aludni, valamelyik legényt hívja magához, oszt azok sem a küszöböt koptatják, hanem az ablakpárkányt. Mondtam is István bácsinak, mire olyan lett a szeme, mint a kecskénknek, ha a káposztába erőspaprikát teszek, és azzal kedveskedek néki. No, István is így elképedt, csak nem mekegett utána, hanem olyat bődült, hogy a kutyája csuklani kezdett félelmiben. Este szólt, hogy aludjak, néki iccaka kis dóga akad, majd gyün reggelig. Nem tudom, merre járhatott, de mikor pár nap mulva visszamerészkedtem a faluba, a feleségit nem nagyon ismertem meg, olyasformán el volt torzulva az ábrázatja, meg olyan színes vót, mint a drótos cigány feleséginek a szoknyája. Édesanyám sirdogált, hogy mindég csak bajt csinálok, de simogatta a fejem, hogy szeret. Mondtam is néki, hogy én csak jót akarok, de ha sok a baj vélem, elmenek én világgá, oszt béállok katonának a királyhoz. András atya mesélt arról mindég, hogy annál szebb dolog nincs is, mikor valaki a királyért harcol. No, én nem ismerem azt a királyt, de ha olyan kancsal, mint Krisztus királyunk a templomi képen, akkor én harcolok érte. Jánosnál meg Ilonkánál csak az ördög maga lehet félelmetesebb. Megkérdeztem András atyát, hogy mén baj az, ha valaki az ablakon mászik bé? Aszonta, az rabló, és az olyan akasztófán végzi. Mondom neki, ha otthol van az asszony, akkor fellármázza a falut, ha meg nem, akkor nem raboló beztosan, akkor meg mén baj? Erre adott egy nyaklevest, hogy mán megint a más dógába ütöm az orromat, oszt nem fogom megúszni a belzebub dühét. El is mentem Gábor bácsihoz, hogy elpanaszoljam, milyen nagy igasságtalanság is történik itt vélem. Kissé megvígasztalt, osztán elvitt magával a kocsmába, ahova egyedül nem szoktak béengedni. Kaptam egy pohár vizezett bort, attol osztán olyan szépeket láttam, hogy minden rosszkedvem elmúlt. Hazaérve a kutyával összefogtunk, hogy ki tud hangosabban vonyítani a holdra, és segített ebben a falu összes kutyája. Hajnalig mulattunk vóna így kedvünkre, ha nem gyünnek oda többen a faluból, és nem igérik meg, hogy ha nem maradok csendben, a legmélyebb kútba hajítanak belé, oszt onnét addig nem húznak ki, míg veszek levegőt. Így lefeküódtem a szénába aludni, oszt hajnalban arra sem ébredtem, mikor Ilonka átosont, és egy veder disznóganéjjal nyakon nem öntött.
hibás Ágoston kalandjai II.
2007.11.18. 18:18 Ezüsthegyi Kabóca
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ezusthegyi.blog.hu/api/trackback/id/tr77233296
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
